Rólunk

Biológus házaspár vagyunk, 2004 óta élünk Tiszaalpáron. Négy gyermekünk van, az ikrek már saját útjukat tapossák, a legkisebb is már 13 éves. Egy szerencsés véletlen folytán telepedtünk le ezen a gyönyörű környéken, meggyőződésünk, hogy alföldi viszonylatban meghökkentő, nem várt szépségei, sokszínűsége sok idelátogatónak szerez emlékezetes órákat.

Réka

Mezőgyánban élő, paraszti gazdálkodó nagyszüleimnél töltött nyarak kitörölhetetlen nyomokat hagytak bennem. Tojásokat szedtem össze a tyúkok alól, moslékot kevertem a malacoknak, megitattam a nyulakat, nagyapámmal szénát forgattunk, nagyanyámmal kalácsot sütöttünk. Nem sokat gondolkoztam a pályaválasztásnál, biológusnak jelentkeztem. Az, hogy harmadéves koromban néprajzot is elkezdtem tanulni, ugyanúgy a falusi nyarakban gyökerezik. Miután Szegeden elvégeztem az egyetemet, a Kiskunsági Nemzeti Parkban kezdtem el dolgozni. 13 éven keresztül szívvel-lélekkel vezettem a Kontyvirág Erdei Iskolát. Vallom, hogy a teremtett világ megőrzéséért akkor tehetünk a legtöbbet, ha a legfogékonyabb életkorban rányitjuk a gyerekek szemét a természet csodáira, összefüggéseire, értékeire és sebezhetőségére. A mindennapokban is eszerint élek, és saját gyermekinket is ezzel a szemlélettel neveltük. Emiatt költöztünk falura is, ahol természetközelibb és -kímélőbb életet élhetünk. Értéknek tartom, hogy amit lehet, és amennyire energiánkból telik, magunk állítsuk elő, amit megeszünk, felélünk. Kiskertben zöldséget, gyümölcsöt termesztünk, lekvárt, befőttet, savanyúságot rakunk el télire, kemencében kenyeret sütünk, saját tyúkjaink tojását esszük, amikor tojnak. Ha nem tojnak, mást eszünk. Korábban kecskéket is tartottunk, sajtot, túrót készítettünk a tejből.

Nem vagyok született tiszaalpári, de az évek során otthonommá vált ez a település.Hálás vagyok, hogy egy falu közösségéhez tartozhatok, és igyekszem is ezért a közösségért tenni. Főként civil (egyesület, karitászcsoport) és egyházi keretek között elkötelezetten tevékenykedek azon, hogy a Tiszaalpár valódi közösséggé szerveződjön, és az együttműködés által valódi értékek kerüljenek a felszínre.

István

Már kisgyerek koromban elköteleződtem a madarak irányában. Gyermekkorom helyszínén, a vajdasági Szabadka környékének legjobb madarászhelyein edződtem kitűnő, máig kitartó barátok társaságában. A tapasztalatszerzés egyik legfontosabb helyszíne a Ludasi-tavi Nyári Tábor volt, ahol először még tanulóként, majd a 16 éves koromban megszerzett jugoszláv(!!!) gyűrűzővizsga után gyűrűzőként is évente heteket töltöttem. (A táborba azóta is járok, immár a családommal, ahogy gyermekkori barátaim is.) 18 évesen kerültem a Szegedi Tudományegyetem biológus szakára, ahol 1997-ben végeztem, majd 3 éves posztgraduális képzésen vettem részt. Időközben megszereztem a magyar gyűrűzővizsgát, felsőfokon beszélek szerbhorvát és angol, középfokon spanyol, alapfokon német nyelven.

Akkor jártam először ezen a tájon, amikor 2000-ben elkezdtem a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságon természetvédelmi őrként dolgozni. Akkoriban kismotorral jártam be az akkor még zavarbaejtően kesze-kusza, akár nyáron is vendégmarasztalóan sáros ártéri földutakat, láttam virágba borulva a nyárlőrinci tölgyes vackorait és megcsodálhattam a bokrosi Sós-tó elképesztően fajgazdag madárvilágát. Azóta is minden évben csak erősödik bennem az a meggyőződés, hogy akármilyen időjárás, hőmérséklet- és csapadékviszonyok vannak, itt mindig van mit látni, mutatni, megcsodálni.